Itt vagy most:hajnalpor / Versek
Versek
A költészet a teljes ember megnyilatkozása,
az érző és gondolkodó igaz emberé.
Igazi mivoltában senkitől sem lehet tehát idegen.
(Szabó Lőrinc)
Mindig vidáman...
1. Mindig vidáman, mindig vidáman,
Előre bátran, Jézus nyomában!
Napfényes a szívem, mert Jézus mindenem,
Ővele élek, benne remélek!
2. Mindig vidáman, mindig vidáman,
Előre bátran, Jézus nyomában!
Ha jönnek fellegek, - próbámra kellenek! -
Békémet meglelem, Jézusom szíveden!
3. Mindig vidáman, mindig vidáman,
Előre bátran, Jézus nyomában!
Hálától zeng szívem, ha öröm jut nekem,
Köszönöm Istenem, Örömöm, Mindenem!
4. Mindig vidáman, mindig vidáman,
Előre bátran, Jézus nyomában!
Vidámság ad erőt, erősít szenvedőt,
Az élet fűszere, élj hát mindig vele!
(Édesanyám kedvence ismeretlen szerzőtől)
Balassi Bálint: Adj már csendességet
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
s romlást valló.
Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
ereszthet-é?
Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat,
ébreszthet-é?
Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
igéd szerint,
Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
hitem szerint,
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
letört szárnyát;
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
bú s kín nélkül!
Rudyard Kipling: Ha
Ha el nem veszted a fejed, mikor mindenki elveszti,
Sőt rossznéven veszi, hogy a tied megvan,
Ha bízni tudsz magadban, mikor mindenki kételkedik benned,
De mégis tekintetbe veszed kételkedésüket,
Ha tudsz várni, és ebbe bele nem fáradsz,
Ha körülhazudnak téged, és nem keveredsz bele a hazugságokba,
Vagy mikor gyűlölnek, nem gyűlölöd őket,
És mégsem látszol túl jónak, s nem beszélsz túl bölcsen,
Ha tudsz gondolkodni, de nem teszed a gondolkodást életfeladatoddá,
Ha szemébe tudsz nézni gyötrelemnek és csapásnak,
S egyaránt bánni e két csalóval,
Ha nem tör le, hogy az Igazságot, mit mondtál,
Szolgalelkek kiforgatják, s ostobákat tőrbe csalnak vele,
S nézni tudod, hogy ügyek, mikért életedet áldoztad,
Hogy omlanak össze,
S lehajolva értük, felépíted újra ócska szerszámokkal,
Ha minden nyereségedet egy halomba rakva
Fel tudod tenni egy kockára,
S elveszítve, elölről tudsz mindent kezdeni,
De soha nem szólsz egy szót sem a veszteségről,
Ha meg tudod feszíteni minden idegszálad, szíved és eszed,
Hogy szolgáljanak akkor is, ha már nem is bírják,
És így kitartasz, akkor is, mikor már semmi sincsen benned,
Csak az akarat, mely azt kiáltja nekik: Tartsatok ki!
Ha tudsz beszélni a tömeggel, megőrizve tekintélyed,
Ha tudsz járni királyokkal, egyszerű kapcsolataidat fel nem adva,
Ha mindenki számol veled, de senki sem túlzottan,
Ha meg tudod tölteni a könyörtelen percnek
Mind a hatvan másodpercét olyannal, mi megéri az időt,
Tied a föld, s minden, mi rajta van,
S mi több ennél: Ember vagy, fiam!
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Lénárd Ödön: Szenteste
Mélyfekete égbolton ó-arany csillagok:
ragyogjatok, ragyogjatok!
Üveghangon csengő-bongó jégkristály:
víg angyalok dala szitál.
Fehér hóban durva gubanc hagy nyomot:
pásztorok, bocskorok.
Izgatottan béget, bőg és kiabál:
ökör, juh, meg egy szamár.
Szemközt hideg, rideg üreg mered:
istálló vagy barlang lehet.
S benn Csecsemő,
aranycsillag, bársonyosan nevető!
A Kismama,
tiszta, mint az angyalok lágy dala.
A Férfi meg
önti rájuk szívéből a meleget.
S ki jászoluknál térdel, sír, nevet, habog?
A kis pásztor, az én vagyok!
S kinn minden csillag pislog, táncol, úgy kiált:
új világ, új világ!
Ady Endre: Karácsony
I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy, mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermekszívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni�
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra�
Ady Endre: Volt egy Jézus
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.
Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.
Az emberek úgy elrosszultak
(Hiszen nem voltak soha jók):
Most Krisztus-hitüket csúfolók.
Pedig ma is élhet. Föltámadt,
Ki Krisztus és nagyon nagy úr,
De él másképpen és igazul.
Járj köztünk, drága Isten-Ember,
Tavasz van, nőnek a gazok
S kevesek az igaz igazok.
Úgy látlak, ahogy kigondoltak:
Egy kicsit véres a szived,
De én-szivem egészen tied.
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra
Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.
Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk:
Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.
Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: "Nem haragszom!"
Néha rángatom, cibálom: -
tudja, hogy csak őt kivánom.
Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.
Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?
Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.
(1918)
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
(1912)
Kosztolányi Dezső: Litánia
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
Az én koromban:
mily dalt remegett, a velőkig üvöltő.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
(1932)
Tóth Árpád: Isten oltó-kése
Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.
(1928)
József Attila: Isten
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ő sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss arcuk pirosítja.
Ő vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.
Gondolatban tán nem is hittem.
de mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.
(1925. ápr. / 1934)
Pilinszky János: Harmadnapon
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
(1959)
Nemes Nagy Ágnes: Lázár
Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.
(1957-1969)
Dobai Bálint: Paszuly
Már csak a föld van alattam,
mindenem ott van az égben.
Kaptam, bár sose kértem,
múltam nőtt a magasban.
Gazdagság ez a semmi,
senki se tudja, miért lett.
Éltem, mint aki élhet,
mint aki tudja, mi mennyi.
S ezt a sokévnyi folyondárt
mászom a sebhelyes égig,
honnan a jót leremélik.
Végül, majd ha lejönnék,
hullna a monstrum utánam,
s fényem a baltacsapásban.
Dobai Bálint: visszhang
van egy hely egy állapot talán
túl a kétség rád omló falán
hol lassan elcsitulsz s betölt a béke
honnan a tér, idő s a gondolat
és megtett utad számtalan emléke
kívül reked; ahol a csendbe nézve
megtalálod csupasz önmagad
ki valóságát még egésznek élte
és vele egynek könnyű álmait
ha szólsz visszhangként mindig várlak itt
túl a kétség rád omló falán
van egy hely egy állapot talán
Karl Rahner: Indulj el szívem, és vándorolj!
A csillag világít.
Nem sok mindent vihetsz
magaddal az útra. És útközben
még sokminden elvész. Hagyd,
hadd vesszen!
A szeretet aranya, a vágy tömjénje
és a fájdalmak mirhája nálad
van. Ő elfogadja majd.
Meg fogod találni Őt!
(Induljunk el mi is a szív Istenhez vezető kalandos útján!)
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra - mondom és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem legbelül valami remeg.
Mert nem tudom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek...
